Ezeket mindenképp tedd meg most, ha szép kertet szeretnél!
A szépen virágzó, bő termést elérő, rendezett kertet most lehet megalapozni. Már februárban érdemes elkezdenünk a kertészkedést, hogy később majd annál több örömünk legyen kertünkben. Nézzük a most aktuális feladatokat, teendőket!
A bőséges tavaszi-nyári termést télen alapozhatjuk meg, ahogyan arra is most kell még időben felkészülnünk, ha az első tavaszi napsugarakat érő reggelinket már kertünkbe, vagy teraszunkra kiülve szeretnénk elkölteni. Ehhez pedig, időszerű már most számba venni és el is végezni az alábbiakat…
1. Kezdjük egy frissítő metszéssel!
Lassan, de biztosan közeledik a tavasz, és a metszés ideje. A lombhullató fák – így a gyümölcsfák is – az őszin lombullás óta nyugalmi állapotban vannak, azonban az időjárás hatásai – mint például a fagyok vagy az ónos eső - így is nyomot tudnak hagyni a rügyeken. A hagyomány szerint a Pálfordulás napján, január 25-én indul meg a gyümölcsfák gyökértevékenysége, vagyis ilyenkor már vesznek fel vizet a talajból, épp ezért ilyenkor már könnyebben megfagyhatnak. Ezeket a fagyott, elhalt, sérült ágakat el kell távolítani, illetve a koronákat is érdemes megritkítani, hogy elegendő fény jusson majd be a belső ágakhoz is. Az őszibarack és a szőlő metszésével ugyan még várni kell, de a mandula, a cseresznye, a meggy, a szilva, az alma és a körte koronája már ilyenkor nyugodtan metszhető, ahogyan a nyáron virágzó, lombhullató díszbokrok is.

2. Vetőmagok és palánták – ha tervezünk veteményest
Készülhet a vetési terv, sőt, most már a téli fagyok elmúltával már a tavaszi vetőmagokat is elvethetjük. Amennyiben a talajt már az ősszel előkészítettük (felástuk, felgereblyéztük), akkor elvethetjük az alacsony hőmérsékleten csírázó vetőmagokat. Ilyenek például a borsó, a sárgarépa, a petrezselyem, a hónapos retek, a vöröshagyma vagy a spenót, és a fejes saláta is. Ezek már alacsony hőmérsékleten is kicsíráznak, és elviselik a talajmenti fagyokat. Mindig vegyük figyelembe a sor – és tő távolságokat, és fontos, hogy csakis kellően előkészített talajba vessünk.
A vetési tervünk elkészülte után felmérhetjük vetőmag készleteinket, illetve előkészíthetjük a palántákat is. Ehhez érdemes beszereznünk palántázó edényeket, tálcákat, de használhatjuk a jól elmosott tejfölös, joghurtos poharat is. Palántázni azokat a hosszabb tenyészidejű zöldségeket érdemes, melyeknek a termése jóval hosszabb idő alatt érne be, ha csak simán szabadföldbe vetnénk el a magjait. Ilyenek például a káposztafélék, az uborka, a cukkini, a paprika és a paradicsom.

3. Ellenőrizzük a kerti gépeinket, szerszámainkat!
Ha gondosak voltunk, akkor megtisztítva tettük el őket télire egy száraz, védett helyre – ám még így is előfordulhat, hogy a fémet itt-ott kikezdi a rozsda, esetleg néhány szerszám elöregedett álltában.
Fém szerszámainkat olajos ronggyal áttörölhetjük, és akkor tavasszal úgy vehetjük őket elő, mintha újak lennének! Kerti gépeink, kisgépeink számára is fontos a rendszeres karbantartás. A fanyelű szerszámokat lenolajjal átkenve meghosszabbíthatjuk élettartamukat. A műanyag eszközöket ily módon nem tudjuk megóvni, ezekre sajnos jellemző, hogy álltukban is tönkremennek, elöregednek, ezért érdemes időnként átnéznünk őket, mi szorul cserére, van-e szükségünk pl. új kannára, vödörre, gumikesztyűre, ültető kanálra - mert ezeket most még időben beszerezhetjük.

4. Lássuk el a talajt tápanyagokkal
Ha komposztálunk, ilyenkor már kiszórhatjuk a komposztot, vagy a növényeink számára megfelelő trágyát, műtrágyát. Ennek pontosan most van itt az ideje, február végétől március elejéig. A trágyázással a gátló, nem kívánatos szerves anyagokat lebonthatjuk, megőrizhetjük a talaj termékenységét, a hasznos anyagok termelődését elősegítve. A tavaszi időszakban a gyepünknek és a virágoskertnek van a legnagyobb szüksége a tápanyag utánpótlásra, ezért erre február végén, március elején mindenképpen szánjunk majd időt, ha szépen virító kertben szeretnénk gyönyörködni hamarosan.

5. Gondoskodjunk gyepünk egészségéről!
A tél nem kedvez a fűféléknek, nem kapnak elég fényt, és a sok csapadék, a hideg miatt terjedni kezdenek a mohák és a gombák. Ezért amint elkezd ébredezni a természet téli álmából, itt az ideje egy alapos gyepszellőztetésnek. Ehhez használhatunk profi gépeket is, de léteznek gyepszellőztető gereblyék is. Ezekkel eltávolíthatjuk az elhalt filces réteget, melyek gátolják a fűszálakat abban, hogy kellő mennyiségű tápanyagot és nedvességet vegyenek fel a talajból. Egy ilyen géppel vagy speciális gereblyével réseket nyithatunk meg a talajban is, ezzel is segítve gyepünk fejlődését, és akár a szükséges trágya, tápanyagok bejutását is a talajba, aminek köszönhetően tavaszra szép zöld pázsitnak örülhetünk majd.
6. Pihenés a kertben, reggeli a teraszon? Alapozzuk meg a kényelmünket is!
Hogy kertünk, teraszunk ne csak a munkáról szóljon, hanem a jól megérdemelt pihenés is kényelemben teljen, akkor érdemes már most kertünk kényelmét is megalapozni. Még időben vagyunk, hogy alaposan átnézzük, esetleg újra tervezzük kerti bútorainkat, ülőgarnitúránkat, azok állapotát, mennyiségét is szemügyre vegyük, és még időben gondoskodjunk ezek felújításáról, pótlásáról, avagy beszerzéséről!

Ha még csak most költözünk kertes házba, vagy új lakásba ahol tágas, nagy teraszunk lesz – akkor akár egy teljes, új kertibútor garnitúrát is vásárolhatunk, ha pedig már rendelkezünk ilyennel, akkor egy-két plusz kerti szép, kiegészítő, esetleg egy hangulatos kerti pad, hintaágy is jól jöhet majd a család vagy a vendégek számára a kertben.
Ha a romantikus kertek vagy a most nagyon divatos francia vintage hangulatot szeretnénk megteremteni saját közvetlen környezetünkben, akkor jó tudnunk, hogy ma már a modern, alumíniumból készült kerti bútorok anyagát, stílusát is képesek a gyártók és a tervezők a régi koroknak megfelelő külsővel kialakítani. Dekoratív és egyben nagyon praktikus, összecsukható terasz és erkélybútor szettek közül is választhatunk, akár fekete, akár fehér változatban a régi romantikus kovácsoltvas műremekek hangulatában.

Ha van már asztalunk, esetleg székeink is, de úgy gondoljuk, hogy az idén nagyobb családi összejövetelekre készülünk, akkor vásárolhatunk önmagukban csak székeket is, stílusban és színben a már meglévő garnitúránk jellegéhez igazítva.
Ha pedig a natúr, természetes hangulat jegyében keresgélnénk, de fontos számunkra az időtállóság is, akkor a szebbnél szebb műrattan ülőgarnitúrák között érdemes szétnéznünk.
A polyrattan kerti bútorok anyaga vízlepergető hatású, UV-fénnyel szemben is ellenálló, így sem az eső, sem az erős napsütés nem károsítja anyagukat és színüket.

Mindezek tehát olyan teendők kertünkben, melyeket már most érdemes elvégezni, hogy nem is olyan sokkal később élvezhessük majd a gyümölcsét!
Mi a véleményed?