Kerttulajdonosként ki ne álmodna gyönyörű, egészséges, frissen zöldellő, dús pázsitról? Ez persze egyáltalán nem elérhetetlen, csak meg kell dolgoznunk érte. Hogy mit kell tennünk, hogyan, és legfőképpen milyen eszközökkel – mutatjuk…
Megfelelően előkészített, laza talaj, jó fajta, a mi kertünk fekvéséhez, fényviszonyaihoz és igénybevettségéhez illő fűmag, tárgya és persze víz, víz, víz. Ha nincs elegendő csapadék, akkor bizony locsolnunk kell. De mivel és hogyan? Nézzük most töviden, pontokba szedve a főbb teendőket és lehetőségeket!
A talaj megfelelő előkészítése
Az első és
legfontosabb a megfelelő előkészítés – vagyis a történet nem
a vetéssel kezdődik, hanem ezt meg kell előzze egy komolyabb talaj
előkészítés. Ássuk fel, gyomláljuk ki a területet, szedjük
fel a nagyobb köveket, gyökereket is. Gereblyézzük át többször
is a földet, mert ezzel a nagyobb rögöket is megszüntethetjük,
és sokat lazíthatunk a talajon. Márpedig a szép gyephez kellően
laza, morzsalékos és jó vízáteresztő talajra van szükség. Ha
agyagos talajjal rendelkezünk, akkor érdemes egy földcserével,
vagy a talaj bekeverésével kezdeni, pl. humuszt vagy humoszos
termőföldet vagy egy kevés komposztot kevernünk legalább a felső
sávra. Ahhoz, hogy gyepünk optimálisan fejlődjön, egy 10-15 cm
termőrétegre lesz szükség, mely raktározza a vizet, a
tápanyagokat. Az előzetesen megmunkált, kellően laza földben
jobban tárolódik a nedvesség és a tápanyagok, és a pangó víz
kialakulása is elkerülhető.
Az időzítés
Mivel a fűmagok akkor fejlődnek a legjobban, ha éjjel már nincsenek fagyok, a nappali hőmérséklet pedig eléri a 14-15 Celsius fokot. Éppen ezért a két nagy füvesítési időszak a tavasz és az ősz. Mostanában egyre többen választják az utóbbit, mert ősszel bőségesebb a csapadék, a talaj kevésbé szárad ki, így a fűmagokból is sokkal több ki szokott kelni. Ám ha a tavaszi füvesítés mellett döntöttük, vagy így jött ki a lépés, akkor se csüggedjünk, hiszen ha nincs elég csapadék, plusz locsolás beiktatásával ugyanolyan jó eredményt érhetünk el, és a késő tavaszi-kora nyári idényre már élvezhetjük a zsenge, frissen zöldellő pázsitunkat.

Fűmagválasztás és tárgya - az igényekhez és lehetőségekhez mérten
Szerencsére ma már bármelyik nagyobb áruházlánc kertészeti osztályán vagy az interneten is böngészve is rálelhetünk a számunkra ideális fűmagra, mely lehet szárazságtűrő, taposás-tűrő, árnyékos helyet is elviselő, vagy akár ezek különböző kombinációi is fellelhetők ma már. Ami pedig a magok mennyiségét illeti, úgy érdemes kalkulálnunk, hogy 1 kg fűmag körülbelül egy 30 négyzetméternyi területre lesz elegendő. Miután kiszórtuk a magokat, kicsit döngöljük bele a talajba a gereblye hátuljával, hogy ne hordja szét őket a szél, vagy a madarak ne csipegessék fel.
Mielőtt azonban a magágyat véglegesen elsimítanánk, érdemes egy úgynevezett „starter” műtrágyát is kijuttatni a fűmaggal beszórt területre, mely felgyorsítja a magok csírázását, a gyökérfejlődést, és 8-10 héten át biztosítja a magoncok számára tápanyagot is.
Rendszeres öntözés
A fűmagok elvetését követően azonnal locsoljuk be jó alaposan a területet, azonban fontos hogy a vízsugár ne legyen túl erős, mert akkor kimossuk vele a magokat a földből. Ezt követően, ha kevés a csapadék illetve már melegebb az idő, akkor naponta meg kell locsolnunk a füvesedő területet, amíg a kis magok ki nem kelnek. Öntözéskor arra ügyeljünk, hogy a vízsugár ne legyen túl erős, illetve mindenhová egyenletesen jusson a talajra. Majd később, a csírázás után már lehet ritkítani az öntözést, nehogy penészes legyen a gyep az állandóan nedves fűszálak miatt.

Ilyenkor már látható, hogy mennyire lett esetleg hézagos a füvünk, ha nem keltek ki egyformán a magok, akkor még mindig utánvethetünk, kézzel kiszórva a pótlást a hézagos területekre. Hasonlóan érdemes eljárnunk, ha régi gyepet szeretnénk felújítani, fiatalítani. Ilyenkor előtte egy gyepszellőztető géppel vagy gereblyével érdemes átmenni a füves területen, és persze a gyomokat is érdemes előtte kiszedegetni.
Hogyan öntözzünk, milyen hibákat érdemes elkerülnünk, ha saját magunknak telepítjük az öntözőrendszert?
Természetesen kihívhatunk profi öntözőrendszer telepítőt is, ha nem szeretnénk ezzel bajlódni házilag, és a slagot, locsolópisztolyt sem érünk rá órákig tartani a kezünkben.
Azonban ha erre nincs keretünk, házilag is telepíthetünk – pláne egy kisebb kertbe – jóval költséghatékonyabban öntözőrendszert. Egy saját magunk által telepített öntözőrendszer vállalásával a teljes költség nagyjából 40%-át megspórolhatjuk. Persze, a jó öntözőrendszer alapja az alapos tervezés. Sok összetevőt kell itt figyelembe venni, hogy a rendszer gazdaságosan mégis hatékonyan üzemeljen. Ez is egy összerakós játék, melyet kellő körültekintéssel, és egy jó tervvel a kezünkben akár mi magunk is meg tudunk valósítani. A jó terv alapja kertünk méretének és igényeinek felmérése, de tudnunk, ismernünk kell a pontos víznyomást és a víz paramétereit, a szükséges szerszámokat és eszközöket.
Érdemes tisztában lennünk a lehetséges hibákkal is: mint pl. a különböző működési elvű szórófejek egy zónán belüli alkalmazása, hiszen ezzel könnyen előfordulhat alul – vagy túlöntözés, vagy akár mindkettő egyszerre. De hiba lehet a nem megfelelő szórófej kiosztás is, aminek az lehet az eredménye, hogy nincs vízátfedés a szórófejek között, így az egyenetlen öntözés hátrányai azonnal jelentkezni fognak a nyári gyepen. De gond lehet a szórófejek és a szelepdobozok eltérő szintre való telepítése (ezeknek ugyanis egy szinten kell lenniük: ha túl mélyen van, akkor kedvezőtlenül befolyásolhatja a szórófej teljesítményét, illetve lassan befedi a föld, míg ha feljebb van, akkor könnyebben megbotlunk majd benne, illetve a fűnyíró is bekaphatja.).
Ugyanígy nem jó, ha takarjuk az esőérzékelőt, pl. növényekkel – hiszen így majd akkor sem áll le az öntözés, ha esik az eső. Túltervezni sem jó az öntözőrendszert, nem csak azért, mert jóval drágább lesz így, de a rendelkezésre álló nyomást nem használjuk, ha pedig alultervezzük a rendszert, akkor az öntözés nem lesz kielégítő.
Milyen öntözők, locsoló berendezések közül választhatunk, ha házilag szeretnénk telepíteni a rendszert?
Fontos, hogy kertünk sajátosságaival és igényeivel összhangban legyenek kiválasztva az öntöző típusok.
Érdemes megismernünk a leggyakoribbakat, és melyik mikor jó, és mik a jellemzői.
Kisebb kertekbe azonban nálunk is találsz öntözőrendszereket, átlagosan 3 bar nyomással. Ezek közül a fémlemez talpú öntözőrendszer például egy könnyen szabályozható, megbízható társ a kertben: egyenletes intenzitással locsol, és rövid idő alatt biztosítja növényeink megfelelő vízellátását. Előnye hogy könnyen szabályozható, meghízható, tartós. A nálunk kapható modell például 3 bar nyomásra képes, 1000 liter/óra a felhasználása. A vízsugarak átmérője állítható, 14,5 m-ig.
A fémrúddal rögzített öntözőrendszer szintén egyenletes intenzitással locsol, és ugyanúgy rövid időn belül biztosíthatja növényeink vízellátását, és ugyanaz jellemző rá, mint az előbbire: 3 bar nyomás, 1000 l/óra, és itt is 14,5 m-ig állítható vízsugarakat kapunk.
Ha még egyenletesebb öntözést szeretnénk, akkor választhatunk kifinomult technikájú forgó és állítható fejes öntözőrendszert is, melynek nyomása és vízfelhasználása megegyezik az előzőekkel, azonban a fej forog is, és 5-12 méterig állíthatjuk be a vízpermetet.

Kompakt oszcilláló fém sprinkler, 16 fúvóka
Ha nagyobb területet szeretnénk öntözni, mondjuk egy 150 négyzetméteres füves területet, akkor rendelhetünk 21 fúvókás oszcilláló kerti locsoló berendezést is, mely modern dizájnnal rendelkezik és tartósan ellenáll az időjárás viszontagságainak, szilárd aljzatának köszönhetően bárhová felszerelhető a kertben, anélkül, hogy a földbe kellene süllyeszteni. Az állítható oszcilláló spinkler egy univerzális véggel fel van szerelve, mely könnyen illeszkedik a leggyakoribb csatlakozó típusokhoz is.

Kínálatunkban ezen kívül természetesen találtok locsolótömlőre szerelhető több féle locsolópisztolyt, nagy szórófejes, dekoratív kerti zuhanyt, akár mobil változatban is, melynek hűsítő funkciója mellett a víz porlasztására, így párásításra, de locsolásra is egyaránt használható – így összekötve a kellemest a hasznossal!
96 Hozzászólás
Overall, it's a really well-written and easy-to-follow post. Starting this week, I'm going to try putting some of these suggestions into practice and see how it goes. If you have the time, I would really appreciate a follow-up post with more detailed examples.
References:
Top payid pokies australia https://www.bandsworksconcerts.info
References:
Top rated payid pokies payid pokies free spins
References:
Best payid pokies http://www.automingwei.com
References:
Online pokies pay id xs.xylvip.com
References:
Australian pokies that accept payid play online pokies payid australia
References:
Payid pokies free spins jackpot pokies payid
References:
Online pokies payid real money pokies payid
References:
Low deposit payid pokies instant play payid pokies
References:
VIP payid pokies australia https://aryba.kg/
References:
Top rated payid pokies payid deposit online pokies
References:
Real money pokies payid https://youralareno.com/
References:
Payid pokies real money bbs.abcdv.net
References:
Payid pokies deposit moiafazenda.ru
References:
Payid pokies fast payout https://hedgedoc.ludos-disciplinarum-misi.fyi/ZQL_TACsQ5qMu2l9OijpfA
References:
Low deposit payid pokies ondashboard.win
References:
Payid online pokies payid pokies real money no deposit
References:
Payid pokies sign up bonus www.24propertyinspain.com
References:
Online pokies payid no deposit pokies payid instant
References:
No deposit payid pokies australia forum.uookle.com
References:
Australian pokies that accept payid https://molchanovonews.ru/
References:
Instant withdrawal pay id pokies australian online casino payid pokies
References:
Payid pokies real money australia 88m2.com
References:
Payid pokies sites https://doc.neutrinet.be/
References:
Neosurf casino instant deposit australia http://www.cruzenews.com/wp-content/plugins/zingiri-forum/mybb/member.php?action=profile&uid=2408150
References:
Neosurf casino instant withdrawal australia http://t.044300.net/home.php?mod=space&uid=3099308
References:
Online casinos accepting direct bank transfer australia https://zhujia.ca/
References:
Casinos mit sofortüberweisung online casino sofort ohne oasis
References:
Beste Sofortüberweisung Casinos sofort casino deutschland
References:
Neues online casino sofortüberweisung Bestes Sofortüberweisung Casino
References:
Casino freispiele mit sofort hartvig-braun-2.blogbright.net
References:
Online slots sofortüberweisung https://rask-herbert-3.blogbright.net/sofortuberweisung-casino-2026-top-casinos-mit-sofortuberweisung-1789873377
References:
Mobile casino sofort bookmarks4.men
References:
Auszahlung mit sofort casino pandora.nla.gov.au
References:
Casino mit sofort bezahlen sofort online casino
References:
Payid pokies instant withdrawal australia payid pokies no deposit bonus
References:
Pokies payid instant top rated payid pokies
References:
Casino 10 Euro Einzahlung Sofort live casino sofortüberweisung
References:
Sofort casino https://www.nlvbang.com/home.php?mod=space&uid=3238604
References:
Seriöses Sofort Casino forum.drapinballleague.com
References:
Casino per sofortüberweisung http://www.sg588.tw/
References:
Klarna Casino Erfahrungen http://bbs.91tata.com/?16701511
References:
5 dollar deposit pokies payid md.coredump.ch
References:
Payid deposit online pokies a-taxi.com.ua
References:
Australian online casino payid pokies 1 dollar payid pokies
References:
Payid pokies australia pay id pokies australia
References:
Safe payid pokies australia thehrguardians.com
References:
Trusted payid pokies australia https://ecsmc.in
References:
Instant withdrawal payid pokies https://tsrn.co.uk/employer/online-pokies-australia-real-money-licensed-slots-for-big-wins
References:
5 minimum deposit pokies payid payid pokies app
References:
Highest paying payid pokies australia werkstraat.com
References:
Online pokies payid payid pokies deposit
References:
Payid pokies no deposit bonus pokies payid accepted australia
References:
Bonus pokies payid http://gjglm.com/
References:
$5 payid pokies australia payid casino online pokies
References:
Instant payid withdrawal pokies australia payid pokies reviews
References:
Free payid pokies pokies payid accepted australia
References:
Online pokies that accept payid https://telegra.ph/Top-Online-Casinos-That-Accept-PayPal-2026-Real-Money-Bonuses-09-28
References:
Online pokies payid best online pokies payid
References:
Free payid pokies payid pokies bonus codes
References:
Pokies with payid deposit http://www.lezcc.com/
References:
Pay id pokies australia https://creech-gleason-2.thoughtlanes.net/trustly-casinos-uk-2026-best-casinos-that-accept-trustly
References:
Payid casino pokies payid pokies real money australia
References:
Aussie pokies payid https://bbs.ybk001.com/home.php?mod=space&uid=610624
References:
Online casino payid pokies new payid pokies australia
References:
Best payid pokies sites payid pokies reviews
References:
Jackpot pokies payid https://atavi.com/
References:
Highest paying payid pokies australia instant payid pokies
References:
How to play pokies with payid instant withdrawal payid pokies
References:
MiFinity casino withdrawal time MiFinity casino minimum deposit
References:
Payid pokies real money no deposit schoolido.lu
References:
Payid pokies withdrawal https://sadaqa.nl
References:
1 minimum deposit casino australia payid https://sub.elfejewelry.com
References:
How to play pokies with payid instant payid withdrawal pokies australia
References:
Payid pokies instant withdrawal australia secure payid pokies
References:
Aussie pokies payid payid minimum deposit pokies
References:
Newest payid pokies australia top payid pokies australia
References:
Payid pokies online payid casino pokies
References:
Payid pokies sign up bonus payid pokies casinos
References:
Best online pokies australia neosurf neosurf offshore casinos australia
References:
Instant withdrawal casino australia neosurf australia casino neosurf
References:
Buy neosurf voucher australia https://doc.neutrinet.be/L4DEuGCvT4mN1WBIIpIK6g
References:
Payid pokies real money no deposit 1 dollar deposit pokies payid
References:
Fast withdrawal pokies australia payid online pokies payid australia
References:
Real money pokies neosurf australia real money pokies neosurf australia
References:
Low deposit casino neosurf australia new neosurf casino australia
References:
Neosurf vs credit card casino deposits new neosurf casino australia
References:
New australian online casinos neosurf best neosurf casino australia
References:
Neosurf roulette australia best australian neosurf casinos
References:
Payid pokies no deposit bonus https://sonnik.nalench.com/
References:
Neosurf casino aud deposit neosurf casino customer support
References:
Australia casino neosurf neosurf mobile casino australia
References:
Best neosurf deposit casino australia https://gaiaathome.eu/
References:
Top rated neosurf casinos aus australian neosurf casinos
References:
International casinos accepting neosurf australia https://fzquan8.cn/home.php?mod=space&uid=197408
References:
Online casino bank transfer Australia wire transfer casino payout Australia
Mi a véleményed?