A kerttervezés izgalmas és tanulságos folyamat, megkíván némi szakértelmet, de ne csüggedjünk, ha magunk akarunk belevágni, hiszen rengeteg hasznos tippet, cikket találhatunk a témával kapcsolatban az interneten és némi utánajárás és tervezés után bátran kezdhetünk bele a kültéri nappalink megalkotásába! Ezzel a cikkel mi is szeretnénk segítséget, hasznos információkat nyújtani azoknak, akik ez előtt a kalandos feladat előtt állnak.
Az első és talán legfontosabb dolog, hogy ha friss kerttulajdonosok vagyunk, vagy szeretnénk átformálni a már meglévőt, ne hagyjuk, hogy a kezdeti lelkesedés azonnali cselekvésre sarkalljon minket! A kerttervezés rendkivül izgalmas, ámde nem a legegyszerűbb feladat, tehát soha ne spóroljunk az ötletelésre, tervezésre szánt időn! Az alapos tervezés a pénztárcánkat is kíméli majd, hiszen például a többszöri földmozgatás vagy a rosszul megválasztott növények nagymértékű többletkiadást eredményeznek. A másik szempont, ami a lassú haladás – alapos tervezés mellett szól, az, hogy optimális helyzetben a következő 30 évben is ebben a kertben fogjuk tölteni szabadidőnket, vagyis érdemes hosszútávra kalkulálnunk.
A következő lépésben határozzuk meg vágyainkat elképzeléseinket figyelembe véve és összhangba hozva a meglévő adottságokkal. Ha például kertünk egy lankás domboldalra nyúlik fel, nem a legideálisabb elképzelés az úszómedence megépítése, persze, ez sem lehetetlen, inkább csak pénz kérdése.
Nézzük meg mik azok a jelenleg meglévő növények kerti utak, ágyások, amelyek meg szeretnénk tartani. Hogyan képzeljük el magunkat a kertben? Konyhakerti növényeket gyomlálva, vagy inkább egy parkosabb, letisztultabb kertben, ahogy a szép zöld gyepben gyönyörködünk, rálátással a kerti csobogóra? Ezeket számba véve érdemes papírra vetni gondolatainkat, hogy mik azok az igények, amiknek szeretnénk megfeleltetni kertünket a későbbiekben.
Végezzünk precíz méréseket!
Ha kialakítottuk magunkban a képet végezzünk pontos méréseket és vázoljuk fel jelölve azokat a pontokat melyek a jövőben is részei maradnak a kertünknek (fa, kút, filagória, szerszámos kamra, garázs.) Ezek alapján láthatóvá válik melyek azok a területek, melyek kevesebb fényt kapnak. Értelemszerűen ezekre a helyekre nem érdemes pl.: veteményest terveznünk. A növénytermesztés sikeressége érdekében az ültetés megkezdése előtt vegyük számba a föld minőségét is, hogy milyen növények élnek meg az adott területen, homokos, agyagos, vagy például kavicsos-e , alkalmas-e gyümölcsfák nevelésére…stb. és ennek megfelelően válasszuk ki a kertünket ékesítő termő, vagy dísznövényeket. Segítségünkre lehet, ha körbenézünk akár a szomszédos porták között, vagy a tájra jellemző növények közt. Ha a föld minősége nem alkalmas bizonyos általunk kívánt növények ültetésére, ez esetben talajjavítást lehet alkalmazni.
Annak érdekében, hogy egész évben gyönyörködhessünk a kerti növényeink szépségében válasszunk évelő, lombhullató és örökzöld növényeket egyaránt. Különös figyelemmel a kerthatárokat körülvevő sövényekre, ha azt szeretnénk, hogy egész évben elzárják udvarunkat a kíváncsi szemek elől feltétlenül örökzöld sövényt ültessünk.
Az ültetést a fák kijelölésével kezdjük meg. Döntsük el, hol szeretnénk árnyékot, szeretnénk e termő fákat ültetni – ha igen, ezek milyen gondozást igényelnek majd. Érdemes kintről befelé haladni a méretezésben, vagyis: a kert széleire ültetni a magasabbra növő, nagy árnyékot adó fajokat, míg a kisebbeket egyre beljebb, a kert közepébe vagy a ház környékére.
Ha megterveztük hol fognak állni árnyékot adó fáink, jöhet a bokrok, cserjék elhelyezése. Vegyük figyelembe, hogy fa növendékeink mekkora lombkoronával rendelkeznek majd felnőtt korukban és a fényigényüknek megfelelően helyezzük el az évelőket, bokrokat a kertünkben. Nagyon fontos: nagyon sok olyan cserje, bokor egyéb növény létezik amelynek termése/virága mérgező! Amennyiben ksigyermekek is töltenek majd időt a kertben kerüljük ezeknek az ültetését!!! A boltokban, áruházakban érdeklődjünk erről a megfelelő személyzetnél, vagy már a vásárlást megelőzően nézzünk utána melyek azok a növények melyek elfogyasztása nem jelent veszélyt a gyermekekre és célirányosan keressük ezeket!
A kedvező vizuális térhatás elérése érdekében optimális arányban válasszuk meg a fák, bokrok, különböző növények egyensúlyát.
Miután elhelyeztük kertünk súlypontjait döntsük el, szükségünk van-e öntözőrendszerre és merre haladnak majd a zónák között a kerti utak.
Célszerű utak kiépítése, hiszen így könnyebben gondozhatjuk majd a kertet, esztétikailag is feldobják majd a környezet és nem utolsó sorban megkönnyíti majd a kertben való közlekedést is. A cserjék valamint különböző növények alatti talajt érdemes lehet fenyőkéreggel elfedni, mert ezek megkönnyítik a gondozásukat és segítenek megtartani a talaj nedvességtartalmát.
Vannak, akiknek a rendezett, parkosított kertek tetszenek formára metszett dísznövényekkel és akadnak olyanok, akik a vadregényes, buja növényzetű, szabálytalan kerteket preferálják. Ne akarjunk megfelelni ezen a téren semmilyen divatnak, ragaszkodjunk a saját elképzeléseinkhez, hiszen ez a mi életterünk, olyannak kell lennie, amiben szívesen töltjük szabadidőnket. Egy rendezett kertben az ember alapvetően jól érzi magát – legyen az angol vagy mediterrán stílusú- és a növények is minden esetben meghálálják a gondoskodást. Rengeteg kerttervező applikáció létezik, ezeket is nyugodtan segítségül hívhatjuk a tervezés folyamata során és a kertészetekben is szívesen ellátnak minket tanáccsal, ha kérdéssel fordulunk a szakemberek felé.
Végezetül jó munkát & kellemes időtöltést kívánunk a kert építéséhez-szépítéséhez, amely szintén egyfajta alkotó-folyamat, ami idővel meghálálja a befektetett energiát és ahol rengeteg közös időt tölthetünk el szeretteinkkel!
86 Hozzászólás
I had a great time reading this post today. It's evident that you conducted extensive research before deciding to write it all down. We appreciate you giving your readers so much for nothing.
This post is really insightful and well-written. I truly value how you explained everything so clearly because it made the subject much simpler to understand. Without a doubt, I will bookmark this page so I can use it later!
References:
Pokies that take bpay https://toyvaulthq.com/forum/topic/bpay-casinos-2026-top-1-casinos-accepting-bpay/
References:
Best mobile pokies real money australia pshunv.com
References:
Payid pokies withdrawal http://www.taban-miniatures.com/forum/member.php?action=profile&uid=703022
References:
Instant withdrawal payid pokies 1 dollar deposit pokies payid
References:
Top payid pokies australia payid pokies fast payout
References:
Best pay id pokies payid pokies real money no deposit
References:
Direct bank transfer payid pokies 10 dollar deposit pokies payid
References:
Instant withdrawal payid pokies http://www.cruzenews.com/wp-content/plugins/zingiri-forum/mybb/member.php?action=profile&uid=2398848
References:
Pokies with payid deposit https://winterjune89.werite.net/
References:
Progressive jackpot payid pokies https://xbymw.com/
References:
Free payid pokies https://writeablog.net/battlenation29/online-casino-mit-trustly-zahlung-uberblick
References:
Online pokies payid no deposit https://telegra.ph/
References:
Payid pokies withdrawal high roller payid pokies
References:
Pokies payid accepted australia http://gm6699.com
References:
Trusted payid pokies australia http://bbs.abcdv.net/home.php?mod=space&uid=2038057
References:
Play pokies with payid materialwiki.site
References:
Daily free spins payid pokies fast payout payid pokies
References:
Top payid pokies australia 1 dollar deposit pokies payid
References:
%random_anchor_text% http://viproskurnin.ru/index.php?subaction=userinfo&user=womenoption0
References:
Payid casino online pokies payid withdrawal online pokies
References:
5 minimum deposit pokies payid https://quinlan-mccormack.blogbright.net
References:
Payid pokies no deposit bonus neoclassical.space
References:
Pokies sites that take payid instant play payid pokies
References:
Online pokies pay id payid pokies casinos
References:
Payid accepted pokies https://www.88m2.com/?282461
References:
Payid deposit online pokies fast withdrawal pokies australia payid
References:
Trusted payid pokies australia https://gratisafhalen.be
References:
5 minimum deposit pokies payid t.044300.net
References:
Pay id pokies https://doc.neutrinet.be/iM_qj7K1SQW3p75yCZotrQ
References:
Australian online casino payid pokies best payid pokies sites
References:
Payid pokies casinos play online pokies payid australia
References:
5 min deposit casino neosurf australia xuetao365.com
References:
Highest payout EFT casinos Australia http://wou.malaysia2host.com/
References:
MiFinity casino live chat Australia gitlab.keysmith.bz
References:
Bank wire transfer casino australia eggswiki.site
References:
Bank wire casino withdrawals https://gardenwiki.site/wiki/Best_Instant_Bank_Transfer_Casino_Australia_2026
References:
Online pokies MiFinity Australia MiFinity first deposit bonus casino
References:
Bestes Sofortüberweisung Casino casino einzahlung per sofortüberweisung
References:
Online spielothek mit sofort https://git.healthathome.com.np/
References:
Klarna Casino Erfahrungen Wie funktioniert Sofortüberweisung im Casino
References:
Sofortüberweisung online casino md.coredump.ch
References:
Sofort Casino Alternativen https://codimd.syssec.org
References:
Auszahlung sofortüberweisung casino https://g.clicgo.ru/user/denimbronze1/
References:
Sofort casino freispiele https://hurley-hogan-5.technetbloggers.de/online-casino-mit-schneller-auszahlung-in-deutschland-2026
References:
Sofortüberweisung Auszahlung Casino https://xs.xylvip.com/
References:
Sofort casino 2026 Sofortüberweisung Casino Test
References:
Payid pokies australia www.supergame.one
References:
$1 payid pokies instant payid withdrawal pokies australia
References:
Legit payid pokies https://hermann-hald-3.federatedjournals.com/payid-pokies-and-casinos-australia-2026-fast-payments-1790360027
References:
Mobile payid pokies australia best payid pokies
References:
Anonymous payid pokies payid pokies instant withdrawal australia
References:
Instant withdrawal pay id pokies payid pokies app
References:
1 dollar payid pokies anonymous payid pokies
References:
Payid online pokies http://mtthub.org/
References:
Minimum deposit payid pokies https://erpmark.com
References:
Play online pokies payid australia http://bbs.abcdv.net/
References:
Instant payid withdrawal pokies australia https://app.readthedocs.org
References:
Minimum deposit payid pokies https://escatter11.fullerton.edu/
References:
Pay id pokies real money https://dailybeacon.site/item/paysafecard-casinos-10-best-paysafe-online-casinos-2026-2
References:
Best pay id pokies pad.funkwhale.audio
References:
Payid pokies sign up bonus https://may22.ru/user/walrusheron1/
References:
Same day payout pokies payid http://gjglm.com/home.php?mod=space&uid=202653
References:
$10 payid pokies no verification payid pokies australia
References:
MiFinity casino verification telegra.ph
References:
MiFinity casino ratings Australia https://atavi.com
References:
Mobile pokies payid how to play pokies with payid
References:
Payid pokies no KYC https://chesswiki.site
References:
Minimum deposit payid pokies instant play payid pokies
References:
Payid pokies no deposit bonus https://telegra.ph/
References:
No deposit payid pokies australia docs.monadical.com
References:
Payid pokies sign up bonus https://may22.ru
References:
Payid pokies no KYC no verification payid pokies australia
References:
Online pokies that accept payid https://writeablog.net
References:
Play pokies with payid 10 dollar deposit pokies payid
References:
Best neosurf deposit casino australia bbs.wuhudj.com
References:
Neosurf casino instant play australia https://hedgedoc.uni-ak.ac.at/JIpCYOTeQyuSv1xfTcj6Pw
References:
Neosurf no deposit bonus australia https://pad.koeln.ccc.de
References:
Neosurf $10 deposit casinos https://md.coredump.ch/
References:
Casinos that accept neosurf australia https://xs.xylvip.com/home.php?mod=space&uid=4923634
Thanks for this detailed post. The section on SEO strategies stood out to me — very well explained. I’ve implemented something similar before and this adds even more depth.
It's awesome in favor of me to have a web
site, which is beneficial in favor of my knowledge.
thanks admin
References:
Top wire transfer casino Australia https://graph.org
Wow i can say that this is another great article as expected of this blog.Bookmarked this site.. <a href="https://alexistogel128.com/ ">alexistogel login</a>
Thanks so much for sharing this awesome info! I am looking forward to see more postsby you! <a href="https://alexistogel128.com/ ">alexistogel resmi</a>
Mi a véleményed?