Tudta, hogy egy hagyományos csap percenként 12-18 liter vizet enged át? Ha erre csatlakoztatunk rá egy kerti tömlőt és azzal locsoljuk körbe kertünket, az nem lesz túl kifizetődő, sőt a növényeink se fogják értékelni, ha túl sok víz áll a talajon.
Az öntözés során fontos szempont a környezettudatosság, a fenntarthatóság megvalósítása, mivel a víz az egyik legfontosabb erőforrásunk és csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre.

A talaj szerkezete meghatározó az öntözés szempontjából. Különböző vízmegtartó képességű talajtípusoknál eltérő mennyiségű víz fogja biztosítani a növények számára a szükséges mennyiséget. Fő talajtípusok a vízmegtartó képesség csökkenésének sorrendjében: tőzeg, vályog, mész, agyag, homok.
Az egyes növényeink alapvetően eltérő vízigényűek lehetnek, amit szintén figyelembe kell vennünk. Egyre inkább teret hódít a nagy, egybefüggő gyepterületek kialakítása, ami folyamatos, bőséges öntözést igényel.
Eltérő vízigénye van a napos illetve árnyékos fekvésű területeknek, a sík és a lejtős területeknek illetve a szeles területeknek. Lejtős területeken például gyakrabban, rövidebb ideig kell locsolni, hogy fel tudjon szívódni a víz. A szeles területek szintén nagyobb vízigényűek, mert a szél gyorsan párologtat. Nyilván egy adott hónapban, évszakban is eltérő mennyiségű vízpótlásra lehet szükség.
Az öntözési rendszerünknek mindenképpen igazodnia kell kertünk méretéhez is.
Mit tehetünk az optimális vízfogyasztásért?
Aerátoros csapok
Egyszerű és megfizethető megoldás, ha a csapoknál átfolyásszabályozókat alkalmazunk. Sok gyártó már eleve víztakarékos öko-aerátoros kerti csapokat gyárt, de már meglévő hagyományos csapjainkat is minimális költséggel víztakarékossá tudjuk tenni. Az átfolyásszabályozókkal felszerelt un. aerátoros csapok a percenként átengedett víz mennyiségét 12-18 literről akár 1,7 – 8 liter/perc mennyiségűre is lecsökkenthetik.

Az aerátorok vagy levegőztetők kisméretű alkatrészek, általában hálós ernyők, amik a víz áramlását felbontják több kis sugárra, miközben levegőt adnak hozzá, ezáltal csökken a felhasznált víz mennyiségét, de mégis fenntartják a nagynyomású áramlás érzetét. Ezt befolyásolhatja a hálózati víznyomás, de a nyomásfüggetlen technológiával készült átfolyásszabályozók víznyomástól függetlenül stabilan tartják a percenként átfolyó víz mennyiségét.

Reggeli öntözés
Az öntözésre a reggeli, kora reggeli órák a legalkalmasabbak, amikor még alacsonyabb a hőmérséklet, nem fúj a szél, nem gyorsítja a párolgást. A víz fel tud szívódni és a növények könnyebben viselik majd a tűző napsütést is. Az esti órák kevésbé ajánlatosak locsolásra, mert ha a levelekre kerülő vízcseppek nem tudnak megszáradni, az elősegítheti egyes gombafajták elszaporodását.
Esővíz összegyűjtése
Ha megoldható, gyűjtsük össze az ereszcsatornákon lefolyó esővizet és használjuk fel a locsolás során.
Mulcs
Nagyon hatékony módszer a növényeink nedvességének megtartásában az ágyások, a fák gyökere körül vagy a növények közötti szabad területek mulccsal való letakarása. A mulcs lehet pl. faforgács vagy avarral kevert faforgács. Csökkenti a talaj párologtatását, így kevesebb víz is elegendő lesz a locsoláshoz, nem ad teret a gyomnövényeknek, sőt egyes mulcsfajták még tápanyagokat is a földbe juttatnak.
Automata öntözési rendszerek alkalmazása
A hagyományos, locsolótömlős megoldáshoz képest, amely során rendkívül sok vizet használnak feleslegesen, az automata öntézési rendszerek idő, pénz és energiatakarékosak. A talajba rögzített visszahúzható, statikus vagy forgó sprinklerek legtöbbször nem szabályozhatók, kicsi a hatótávolságuk. Az öntözés lehető leggazdaságosabb módja, ha rotációs vagy oszcilláló sprinklereket alkalmazunk.
A rotációs vagy forgó sprinkler sokszor egy földbe leszúrható tüskéhez van rögzítve. A fix alaphoz egy mozgó fej tartozik, amihez egy locsolótömlő csatlakozik, ami a víznyomás hatására a beállított szögben (általában 180-360 fokos szögben) körbe forog és a fejhez kapcsolódó fúvókákból vizet permetez az adott területre. Egy kisebb kertben is nagyon jó megoldás, de már néhány rotációs permetező is képes egy nagyobb területet lefedni, rendkívül gazdaságosan használja fel a vizet, nem igényel állandó felügyeletet.

Ez a fémlemez talpú öntözőrendszer is rotációs elven működik, a vízsugár szabályozható, állítható, akár 14,5 méter átmérőjű területet is képes öntözni egyszerre, hosszabb igénybevételre is alkalmas.

Forgó és állítható öntözőrendszer, a vízsugár átmérője 5-12 méter között szabályozható, ami a szivattyú által szállított víz nyomásának beállításával érhető el. Az öntözés átmérőjének beállításával elkerülhető az olyan területek öntözése, amit egyébként sem öntöznénk pl. szakaszhatár, kerti út, terasz.

A webshopunkban is megtalálható, fémrúddal rögzített öntözőrendszer vízsugara 14,5 méterig állítható. 3 bar nyomáson egyenletes intenzitással 1000 liter vizet locsol óránként. Rövid idő alatt biztosítja növényei megfelelő vízellátását.

Az oszcilláló sprinklerek szintén könnyen mozgatható, hordozható permetezők. Nem kell őket tüskével rögzíteni, széles alapjuk lehetővé teszi, hogy egyszerűen csak ráhelyezzük őket a gyepre. Téglalap vagy négyzet alakú területeken kiválóan alkalmazhatóak. Jóval nagyobb az öntözési tartományuk, mint a rotációs sprinklereké. Az öntözés tartományát és szélességét az eszközön könnyen be lehet állítani.

A középső csövön vannak elhelyezve a fúvókák, amik legyezőszerű mozgással oszlatják el a vizet az eszköz mindkét oldalán. A vízsugár négyzet vagy téglalap alakú mintázatban fel-le mozog az általa lefedett területen. Öntözésre a korai reggeli órákat válasszuk és figyeljünk oda alkalmazásának időtartamára is, mert így lesz igazán pénztárcakímélő megoldás.
Ezeket az eszközöket az elsőosztályú funkcionalitás mellett, kiváló minőségű alapanyagokból készítik és hosszú élettartamúak.
Webshopunkban található a bal oldali képen látható 21 fúvókás állítható oszcillációs sprinkler, aminek szórási területe 150 m2 és a kompakt oszcillációs sprinkler, 16 fúvókával, szórási területe 324 m2.

Öntözőpisztolyok
Kisebb kertek, kisebb méretű pázsitok öntözéséhez nagyon hatékony. Gyorscsatlakozóval könnyen csatlakoztathatjuk a kerti tömlőre. Rögzíthető kioldógombja megkönnyíti a folyamatos locsolást, ilyenkor nem kell azt folyamatosan nyomva tartani.
Többféle nyomáserősség és szórásminta közül választhatunk, mint pl. vízporlasztás, permetezés, esőszerű és erősnyomású.

Vannak locsolópisztolyok, amelyeket kimondottan sugárlocsoláshoz használnak. Pl. a kép jobb oldalán látható DELUX fém locsolópisztoly és a bal oldali krómozott fém szórópisztoly.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy minimális odafigyeléssel és kis befektetéssel környezettudatos és gazdaságos öntözést valósíthatunk meg kertünkben.
Az öntözés mennyiségét és idejét minden esetben igazítsuk növényeink igényeihez és az adott talaj minőségéhez, de természetesen kertünk mérete, elrendezése is fontos szempont.
Kiváló minőségű, víztakarékos és hatékony öntözőberendezések közül válogathatunk, amelyeket különböző formájú és méretű területekre terveztek. Kisebb területeken a locsolópisztoly/szórópisztoly is jó megoldás lehet.
Ezek az eszközök segítik a gazdaságos vízfelhasználást, a nedvesség egyenletes eloszlását, míg a hagyományos tömlős megoldásról ez nem mondható el.
A modern szórófejekhez nem kell semmilyen kenőanyagot használni, így sem növényeinket sem a talajt nem tesszük ki felesleges vegyszerterhelésnek.
81 Hozzászólás
What a thorough and well-rounded article. This post raised some interesting questions that I hadn't considered before. I'll forward this to some friends who should read it.
I now have a fresh viewpoint on the matter thanks to this post. I like that you went into enough detail to make the conversation meaningful rather than concentrating only on broad concepts. It undoubtedly made me think about a few things later.
I found this to be a really fascinating read, and I appreciate how well you explained everything. Many articles discuss these concepts, but yours made them simple to comprehend. Because they helped relate the ideas to actual circumstances, I particularly enjoyed the practical examples.
References:
Direct bank transfer payid pokies rosales-chavez-3.technetbloggers.de
References:
Payid pokies no KYC best online pokies payid
References:
Best payid pokies australia iwlnx.com
References:
No deposit payid pokies australia same day payout pokies payid
References:
Newest payid pokies australia online pokies pay id
References:
Mobile payid pokies australia best payid pokies
References:
Trusted payid pokies australia newest payid pokies australia
References:
1 dollar payid pokies http://viproskurnin.ru/index.php?subaction=userinfo&user=swingbadger04
References:
$5 payid pokies australia https://squareblogs.net/
References:
Payid pokies welcome bonus payid pokies online
References:
Play online pokies payid australia anonymous payid pokies
References:
Best online pokies payid high roller payid pokies
References:
Payid pokies deposit https://atomcraft.ru/user/toyscreen4/
References:
Top rated payid pokies new payid pokies australia
References:
Fast payout payid pokies pbase.com
References:
Secure payid pokies aussie pokies payid
References:
Online casino payid pokies payid accepted pokies
References:
Online pokies payid no verification payid pokies australia
References:
Play online pokies payid australia 1 minimum deposit casino australia payid
References:
Payid online pokies qilurexian.net
References:
EFT casino transactions Australia EFT casino alternatives Australia
References:
Online casinos that accept EFT top EFT casinos Australia
References:
Trusted EFT casinos Australia https://xs.xylvip.com
References:
Casino bonus ohne einzahlung sofort https://strauss-wollesen-2.technetbloggers.de/sofortuberweisung-casino-2026-online-casinos-mit-sofort
References:
Sofort Casino Vorteile online casino echtgeld sofortüberweisung
References:
Sofort Casino Mindesteinzahlung spielothek mit sofortüberweisung
References:
Beste Sofortüberweisung Casinos https://doc.neutrinet.be
References:
Casino sofort auszahlung hedgedoc.ludos-disciplinarum-misi.fyi
References:
Casino freispiele mit sofort gamingwiki.space
References:
Casino mit sofort bonus http://gm6699.com/home.php?mod=space&uid=3356073
References:
Online casino mit klarna sofort http://oneclickcarehk.com
References:
Mobile pokies payid https://www.divinagracia.edu.ec/profile/calderonppadrake14111/profile
References:
Online Casinos mit Sofortüberweisung https://www.wulanbatuoguojitongcheng.com
References:
Pokies sites that take payid fast withdrawal pokies australia payid
References:
Sofortüberweisung online casino https://www.8njy.com
References:
Sofort casinos einzahlung http://bbs.wuhudj.com/
References:
Sofort einzahlung casino https://www.88m2.com/
References:
Play pokies with payid pokies sites that take payid
References:
Minimum deposit payid pokies play pokies with payid
References:
Payid pokies welcome bonus vseapsny.ru
References:
$5 payid pokies australia instant withdrawal payid pokies
References:
Payid pokies instant withdrawal australia https://career.braincode.com.bd/employer/payid-faqs
References:
Desktop payid pokies highest paying payid pokies australia
References:
Play pokies with payid dmvgenbapdeacons.org
References:
1 minimum deposit casino australia payid https://adhe.com.br/companies/best-online-casinos-in-australia-2026-real-money-casinos
References:
Online pokies payid free payid pokies
References:
5 minimum deposit pokies payid https://gitlab.keysmith.bz/
References:
1 minimum deposit casino australia payid okprint.kz
References:
Best payid pokies sites trusted payid pokies australia
References:
Online pokies payid australia https://git.jiankanghao.net/fieldsalmon95
References:
5 dollar deposit pokies payid online casino payid pokies
References:
Payid pokies no deposit bonus edgeranimal00.bravejournal.net
References:
1 minimum deposit casino australia payid okaywan.com
References:
Highest paying payid pokies australia https://dudoser.com/user/cartclimb95/
References:
Instant payid pokies https://pad.stuve.de/3rxKgea2R8CLUp2SH_FIuQ
References:
Play online pokies payid australia payid pokies deposit
References:
Daily free spins payid pokies http://daojianchina.com/
References:
Payid withdrawal online pokies payid pokies withdrawal
References:
Pokies payid accepted australia high roller payid pokies
References:
Neosurf voucher online casino best neosurf casino sites australia
References:
Australian online casinos neosurf https://bookmarkdaily.space/item/best-neosurf-casinos-australia-2026-top-online-casinos-offering-neosurf
References:
Neosurf casino login australia ctphome.com
References:
Neosurf regulated casinos australia https://www.jjj555.com/
References:
Trusted payid pokies australia online pokies payid no deposit
References:
$5 payid pokies australia payid pokies real money australia
References:
Best neosurf online casino australia how neosurf works at online casinos
References:
Australian online casino payid pokies new payid pokies australia
References:
Minimum neosurf deposit casino aus neosurf deposit casino australia
References:
Can you withdraw with neosurf exclusive neosurf casino bonuses
References:
Neosurf casino ios australia http://xhdyz.cn/home.php?mod=space&uid=1160472
References:
Neosurf high roller casino australia https://architecturewiki.site/
References:
Neosurf blackjack australia https://roadwiki.site/wiki/Best_Neosurf_Casinos_Australia_2026_Top_10_Sites
References:
Live casino neosurf australia https://www.bestcomedy.ru
References:
Live casino neosurf australia https://www.bestcomedy.ru
References:
Neosurf withdrawal casino https://www.rcfl.com.hk
Thanks for this detailed post. The section on affiliate marketing stood out to me — very well explained. I’ve implemented something similar before and this adds even more depth. <a href="https://www.natthadon-sanengineering.com/forum/topic/197047/alexistogel:-a-simple-guide-to-getting-started">alexistogel daftar</a>
References:
Neosurf online gambling real money australia graph.org
References:
Deposit with neosurf casino australia neosurf casino privacy australia
Mi a véleményed?